Tamás

János 20,24- től

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, a kit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, a mikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem.

És nyolcz nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak [1 Pét. 1,8.] és hisznek.

"Én Uram, és én Istenem!"

Minden szülés nehéz. Akkor is, ha viszonylag gyorsan, mindenféle gond nélkül lezajlik. Jelen van ilyenkor mindenképpen az élet és a halál is egyszerre. Bizony, kétezer évvel ezelőtt Krisztus születése is nehéz dolog volt.

Világrajöttét, megszületését hosszú, évszázadokon át tartó várakozás előzte meg. S az a várakozás nem adventi jellegű volt, amikor biztos lehet az ember abban, hogy valóban meg fog érkezni a Kisded, hanem olyan, amelynek a végkimenetele nem volt bizonyos, hiszen senki sem tudta, hogy mi, mikor és hogyan is fog történni, csak azt, hogy meg kell érkezzen, meg kell jöjjön a Megváltó. Az első hírtől, hogy Jézus, a Szabadító valóban megérkezett, addig, amíg kimondatott Tamás szájából, hogy "Én Uram, és én Istenem!", nagyon nehéz és hosszú volt az út.

Keresve a szabadító ókori példáit, vagy előzményeit, találkozunk az Ószövetségben már az Isten Fia kifejezéssel, de ez a választott nép királyára vonatkozik, nem az egész világ megváltójára. Vagy máshol, pl. a görögöknél Nagy Sándor istenítette magát több-kevesebb sikerrel, személyét földi tevékenysége folytán istenné emelte az alattvalói szemében, s bár katonai, politikai téren kiváló volt, de azért csak ember volt mindenestül. Hasonló volt a rómaiak császárkultusza. Cézár pl. Árész és Afrodité fiának hirdette önmagát. Majd Octavianus neveztetett isten fiaként (divi filius). Augusztus pedig, aki Jézus kortársa volt 27-től Keleten, tehát éppen azon a területen, ahol Jézus született, megengedte, hogy istenként tiszteljék. Akármennyire is igyekeztek a római császárok, és bármennyire is segítették ebben a költők őket, azért mégis tudható volt, hogy igazából emberekről van szó és nem az Élő Istennek fiáról. Az első hírtől, hogy Jézus, a Szabadító valóban megérkezett és addig, amíg kimondatott Tamás
szájából, hogy "Én Uram, és én Istenem!", nagyon nehéz és hosszú volt az út.

Jézusnak mint az Élő Isten fiának a Szentlélektől fogantatását és Máriától való megszületését nehéz volt elfogadniuk a zsidóknak, ugyanis az ő gondolataikat a Tóra határozta meg, amiben világosan le van írva, hogy a Megváltó Dávid házából fog születni. Bár meg kell
jegyeznünk, hogy Krisztus előtt 3000 évvel már létezett egy jövendölés, hogy Ammon Ré napisten a királynéhoz fordul és gyermeket ígér neki, aki „a kegyelmek királyságát fogja az országban kifejteni…” majd ez a mondat is szerepel: „…Te vagy az én szerelmes fiam , akit
nemzettem…” S az ígért fiúban Hórusz születik meg. Ezért az egyiptomi királyokat így nevezik: Hórusz és a Nap fia. Ezzel az elemmel, hogy az Isten vagy istenek nemzenek földi embereket,
találkozhatunk az arab, görög területeken is. Az első hírtől, hogy Jézus, a Szabadító valóban megérkezett, addig, amíg kimondatott Tamás szájából, hogy "Én Uram, és én Istenem!", nagyon nehéz és hosszú  volt az út.

Jézus születése nehéz pillanat volt, hiszen most már nem a várakozás mitoszait kellett hallgatni, vagy nem egy önhitt császárt vagy hadvezért dicsőíteni, hanem egy valóságos gyermekben kellett megtalálni a szabadítót. Kivételessé éppen a valósága, a megfoghatósága tette Jézus születését, de őt felismerni ugyanolyan nehéz volt, mint ma is. Most, kétezer évvel később is ugyanez a kérdés: valóban Isten fia volt Jézus? Valóan Isten küldte őt közénk? Valóban ennyire egyszerűen történt minden? S bizony mostanság sokan éppen azért nem képesek befogadni a születést, mert ezekre a kérdésekre nem mernek válaszolni, vagy nem merik elfogadni az evangéliumok válaszait. Az első hírtől, hogy Jézus, a Szabadító valóban
megérkezett, addig, amíg kimondatott Tamás szájából, hogy "Én Uram, és én Istenem!", nagyon nehéz volt az út.

Találtam nagyon sok igét az Ó- és Újszövetségből, amelyek talán inkább adventra és a várakozásra mutatnak, de számunkra most azt mutatják meg, hogy Isten számára mennyire nehéz volt a közelítés az ember felé. Évezredek hosszú ideje alatt nagyon sokféle módon kapcsolódtak az emberek Istenhez és ezeknek az ember által kezdeményezett, dicsőítő kapcsolatok sorát feszíti szét maga az Élő Isten, amikor emberré teszi magát, hogy közvetlen kapcsolata legyen az embervilággal, mégpedig teljes és tökéletes kapcsolat, több, mint
bármilyen hivatalos, gazdasági, vagy kulturális, vagy politikai kapcsolat. Jézusban ugyanis tökéletesen meg lehet ismerni az Atyát, sőt, Jézus nem csak megismerteti velünk az Atyát, hanem el is vezet hozzá bennünket, hogy a szentségben, a teljességben részesítsen bennünket. Az első hírtől, hogy Jézus, a Szabadító valóban megérkezett, addig, amíg kimondatott Tamás szájából, hogy "Én Uram, és én Istenem!", nagyon nehéz és hosszú volt az út.

Karácsony után néhány nappal szeretnénk, ha még tartana a karácsonyi hangulat. Jó volt találkozni a rokonokkal, a kedves barátokkal, finomak voltak az ünnepi ételek, örültünk a sok
üdvözletnek és jókívánságnak, sőt sikerült néhány órát, néhány napot pihenni és távol lenni a mindennapi munkától. Jó lenne, ha ez még egy kicsit tartana, de nagyon is jól tudjuk, hogy közeleg az új év, vége lesz hamarosan a szabadságnak, az ünnepnek, és kezdődik minden elölről.
S bár újra szembe kell néznünk megoldatlan és megoldhatatlan gondjainkkal, most már tudjuk, mert megtapasztaltuk és megtanultuk, hogy Jézus közelségében elér bennünket Isten szeretete és képesek lehetünk aszerint élni, ha eldöntjük, hogy aszerint akarunk élni. De mivel nagyon nehéz legyűrni önmagunkat, és a körülöttünk lévő világ ellenében élni, ezért ténylegesen mi is átéljük, hogy az első hírtől, hogy Jézus, a Szabadító valóban megérkezett, addig, amíg kimondatott Tamás szájából, hogy "Én Uram, és én Istenem!", nagyon nehéz és hosszú az
út.

A karácsonyi ünnepi napok múltával, az új évre készülve minden erővel tartsuk meg magunkban a karácsony üzenetét és szentségét, hogy azon a keskeny, nehéz úton mégis megmaradjunk és előbbre jussunk, hogy Tamással együtt mi is leborulva, áhítattal mondhassuk
Isten Fiának: Én Uram, és én Istenem!