Az (i)ün(dő)ne(a)p...

Lukács 2.1  És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába,  mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé  az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál. Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága,  a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, a melyet az Úr megjelentett nékünk.

Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala. És ezt látván, elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala.

És mindenek, a kik hallák, elcsodálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak.

Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala. A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott.

Karácsonykor mindig Lukács evangéliumából, a pásztorok történetét szoktuk olvasni. Már gyermekkorunk óta minden sort, minden betűt ismerünk, de mégis sohasem lehet megunni ezt a történetet. Minden karácsonykor olyanokká leszünk, mint a kisgyermekek, akik áhitattal hallgatják a meséket. S a gyermekek nagyon jól emlékeznek minden szóra, minden gondolatra. Nem lehet megmásítani a meséket, összekeverni a mesefigurákat, hanem mindennek a helyén kell legyen. A gyermekek többsége hihetetlen mennyiségű mesét tud  elraktározni s ezeknek a meséknek segítségével tanul meg beilleszkedni a körülötte lévő világba.

Amikor Jézus született az embereket nem könyvekből tanították, hanem előbb meséket mondtak a gyermekenek, majd pedig példabeszédeket kellett megtanulni. A mese a képes beszéd, a példabeszéd volt az emberek tanításának eszköze. Az idők során a gyermekek sok mesét elfelejtenek, s mi is úgy vagyunk, hogy felnőtt fejjel alig jut eszünkbe, hogy a meséket használjuk életünk során. A felnőttkorra lassan elkopnak a mesék, s helyébe lép a tanulás, a mérhető, megmagyarázható, kézzelfogható valóság.

Egy történet azonban mindenki számára megmaradt, s ez a karácsonyi történet az istállóval, a kicsi Jézussal, Máriával, Józseffel, s a pásztorokkal. Nemcsak nekünk itt a városban, hanem mindenütt a keresztyén világban ez a legfontosabb történet. Minden templomot feldíszítenek valamilyen formában, minden valamirevaló városban lámpákkal díszítik a sugárutakat, az emberek, ha tehetik, lámpákkal díszítik a kerti fenyőfákat. Hadd lássa mindenki, hogy most karácsony van, s emlékezzen csak mindenki a régi történetre, hogy a kicsi Jézus megszületett ebbe a világba.

A sok sok lámpa, fény, melegség, s az ünnep minden mozzanata, kezdve a bevásárlástól a beiglievésig, minden a régi történetre, s egy egészen másfajta világra emlékeztet bennünket, mint amiben ma élünk. Akkor az emberek számára az Istennel való találkozás nemcsak egy pillanat volt, hanem magasztos ÜNNEP. A régi magyar nyelvet segítségül hívva IDNEP, azaz  megint csak találtunk egy régi csodálatos üzenetet az ünnep szóban, mégpedig az ID, egyben az IDŐ is. Az ünnep az IDNEP, az IDŐ-napja. Annak a boldog pillanatnak a felidézése, amikor az Isten meglátogatta a világot.

És az ige testté lett és lakozék miközöttünk,... Igen, ennek a jelenlegi állapotnak, hogy az Isten láthatóan, érzékelhetően, velünk van, az ünnepe a karácsony. Ennek a pillanatnak a története, a képe a "meséje" a jászol, s benne a kicsi Jézus. A világegyetem egyetlen hihetetlen és elképzelhetetlen pillanata volt az, amikor a Teremtő Isten valóban megjelent ebben a világban, legyőzve minden törvényt és minden határt. Erre emlékezünk, ennek a pillanatnak a varázsában, áldásában  akarunk minden évben részesülni. Az Istennek szeretetét szeretnénk minden karácsonykor önfeledten a szívünkbe zárni, mint a kicsi gyermek, s mint ahogyan kicsi gyermekkorunkban is tettük.

Jézus megjelenését minden nép, minden vallás, minden közösség másképpen éli meg. Az indulat, az akarat közös, de a formák mások. Nehéz megmondani, hogy a karácsonyi ünnepekben mennyi valóságos Istennel való kapcsolat, azaz mennyi igazi fény van, s mennyi a hamis, a műfény. Nehéz megmondani, hogy mi is az igazi karácsony. Nehéz különbséget tenni a kábítás és a valóság között. A reformáció óta tudósok tömege foglalkozik azzal, hogy milyen volt az igazi Jézus, a valóságos, a történelmi Jézus. Miután minden adatot szétszedtek és újra összeraktak, ma már a tudósok szinte semmit sem tudnak erről a csodáról. Ugyanis tudomány kézzelfogható bizonyosságot, időtálló megállapításokat, teljes emberileg elfogadható tisztánlátást keres, ezért nem talál semmit sem. A karácsony csak egyszerűen karácsony. Jézus születése a fény újbóli megjelenése, az Ige testté létele. És az ige testté lett és s ezt a csodát éljük át minden évben. S e csoda révén töltődik fel az életünk szeretettel, melegséggel, életre való erővel.

Megtörténik-e a csoda ebben az évben is? Igen, ha képesek vagyunk elfogadni a felénk áramló Isteni szeretetet, akkor az Isten szeretete ilyenkor, karácsonykor, s ez által egész évben kiemel bennünket a rohanó időből, s újra gyermekek lehetünk, s újra reménykedő, Istent imádó, rajongó, valódi emberek lehetünk. Az ünnep az ID(ö)NAP, a ezért szükséges számunkra újra és újra a mai, értelmetlenül rohanó időből kilépve meglássuk a fényt, az Isten köztünk lévő szeretetét.

és láttuk az ő dicsőségét, az ige testté lett és lakozék mi közöttünk, MOST IS miközöttünk, azonban János azt írja, hogy LÁTTUK az ő dicsőségét. Azaz ma az Istennek dicsősége, szemntsége, szeretete jelen van az életünkben, de amit LÁTNI LEHETETT, azaz Jézus születését és a FÉNYT azt akkor lehetett látni, s mi csak János elbeszéléséből ismerjük. János és a tanítványai látták az Isten dicsőségét, mi pedig rajtuk keresztül részesei lehetünk mindennek. Csak kevés pásztor láthatta Jézust, s a föld rengeteg királyok közül csak három láthatta őt. Sem Heródes, aki el akarta pusztítani, sem Abgár király, aki meg akart gyógyulni, Jézus nem láthatta. János és a taítványok láthatták őt, s mi pedig befogadhatjuk a szívünkbe.

Elég volt keveseknek ismerni a fényt kétezer éven keresztül. Elég volt akkor látni Jézust néhány embernek. Mert az a kevés ember megőrizte a fényt a szívében, s ezt semmi sem tudta elpusztítani. Ugyanis az emberek szinte már mindent elpusztítottak a világban s mindent elsötétítettek, s mindent legyőztek, s minden fölé emelkedtek, még a teret is, s mára az időt is legyőzték, csakhogy a fényt megtalálják. Az Atya pedig kiválasztott, elhívott keveseket ezen a földön, hogy hordozzák magukban a fényt, mint ahogyan a tanítványok tették. Ennyire egyszerű a karácsony, ennyire könnyű feladatunk van: őrizni a szívünkben az Istennek szeretetét, a földön való megjelenését. S úgy őrizni a kicsi Jézust, hogy egész életünk ebből az élményből származzon, ebből a fényből táplálkozzon.

Menjünk hát vissza az időben két ezredévet, kopogtassunk be az istálló ajtaján, s belépve a jászol mellé engedjük, hogy átjárjon bennünket a fény, az Isten szeretete, s jelenléte. A karácsony ünnepe, innepe, idnepe, mert most van az ideje a gyógyulásnak, a feltöltekezésnek, a mosolynak, a szeretetnek, most van ideje egymás kezének megszorításának, most van ideje a reménységnek, a felemelkedésnek, s életünk rendezésének.